Toggle SlidingBar Area
Bemutatkozom

Nagyszüleim meséin nőttem fel, így a mesemondás és a színjátszás világa hamar elvarázsolt.
Általános iskolás koromtól kezdve tíz éven keresztül voltam a hajdúböszörményi Kentaúr Színpad tagja.
Szerettük egymást, a próbákat, a játékokat, számunkra minden a színházról szólt.

Szülővárosomban érettségiztem, és itt jártam főiskolára is.

1997-ben kerültem a Vojtina Bábszínházba, ahol előbb rácsodálkoztam,
majd megszerettem ezt az izgalmas, csodákat rejtő világot.
Kezdetben nagyszínpadi előadásokban vettem részt, majd 2000 óta az interaktív játékmódot igénylő
játszószínházi előadások résztvevője vagyok.

2005-ben összekötöttem életemet a szintén bábszínházas férjemmel, majd 2007-ben megszületett Marcink.

Óvodapedagógus diplomám mellé 2009-ben a  Nemzeti Művelődési Intézetnél bábszínész,
majd 2012-ben a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál drámapedagógus szakképesítést szereztem.

2014-ben , a Hagyományok Házában a Magyar népmese – hagyományos mesemondás tanfolyamon elméleti, gyakorlati és módszertani ismereteket sajátítottam el.

A mesélés mindig is meghatározta, segítette, vezette életemet.

Esténként nagyapám azt mesélte, hogy a Tejúton keresztül jönnek le hozzánk a tündérek
hattyú húzta szekerükkel.
Hogy le ne térjenek az útról, a mennyből harmat száll a csillagokra.
Mire a tündérek visszatérnek az égbe, a harmat is felszárad.
Hogy miért jönnek le?
Nagyszüleim szerint azért, hogy megtanítsanak bennünket szeretni.
Én pedig az unokájuk vagyok.
Nemes feladatomnak tartom eljuttatni az „Égig érő mesefáról” lehulló terméseket, meséket kicsikhez és nagyokhoz egyaránt.